Ismerkedne.hu társkereső - társkeresés - Randi ötletek
Nemem
 vagyok
Keresek egy
 keresek
aki
-
Csak képekkel  
Felhasználói név: 
Jelszó: 

  
 
Főoldal
  Randi ötletek
Elvárások a társkeresés terén
2009. 10. 28

A társkeresés, és a párválasztás az alapvető evolúciós késztetések mellett igencsak gyakorlati okokra vezethető vissza. A férfinak és a nőnek a... tovább olvasom

Az első randi
2009. 10. 27

Ha a társkereső partnerekben megvan a kölcsönös rokonszenv, (a másik sikerrel átesett az első „zsűrizésen” és úgy döntünk, hogy kicsit közelebb... tovább olvasom

Összes ötlet

  Programok
Távoktatásos Coach képzés

by aChico

Minden hónapban indulnak új Business Coach csoportok!

A távoktatásos Business Coach képzés három hónapos, havonta egy nap kiscsoportos gyakorlat sorozatot, illetve egy óra online konzultációt foglal magában.
A távoktatásos...

tovább olvasom

Összes program

Randi ötletek
Vissza  
Szinglik 1.
2020.07. 09

Az első csoportba „úgy általában véve” a fiatalok tartoznak. Minden második, harmadik fiatal hosszú évekig el sem jut az igazi társas lét megízleléséig. Az a tény, amely szerint világszerte erőteljesen megnövekedett az egyedülállók között a fiatal lányok és fiúk száma is, az érintettek szerint részben a tanulási idő kitolódásának, az ismerkedési lehetőségek szűkösségének (?), a vélt- vagy valós nehézségektől, kockázatoktól, kényszerektől való ódzkodásnak és az önismeret-, az őszinteség hiányának is betudható. Sok fiú és férfi számára a leküzdhetetlennek tűnő nehézségek sorában előkelő helyet foglal el a következő kérdés megválaszolása: „van-e esélyem nála”. Mint ahogy a nők számára sem egyértelmű, hogy: „vonzónak talál-e”, „tetszem-e neki”. Ez a korosztály, amelyik talán legvédtelenebb a tökéletes – fiatal – test már-már rögeszmés kultuszával szemben. Az amúgy szépek és fiatalok sem bíznak már magukban, nem hisznek sem a tükörnek, sem a kedvesüknek. A „csináld meg magad” harsogó szlogenjéhez a „csináltasd meg magad” társul. Fiatal nők és férfiak tízezrei állnak sorban a plasztikai sebészek rendelőiben. De az eredménytől nem lesznek boldogabbak. A mindig jobbra, tökéletesebbre törekvés amúgy nagyon rokonszenves és logikus, legalább is első hallásra. Az eredmény azonban magáért beszél. A személyes kapcsolatok, párkapcsolatok területén ugyanis ez többnyire nem saját tökéletesítésünk irányába visz, hanem a másik tökéletesítése felé. Ha a másik erre nem vevő (miért is lenne?), akkor következik a könnyebbnek látszó megoldás, az aktuális társ „lecserélése” egy még jobbra. Csakhogy egy idő után ez nem működik… A munkahelyek a növekvő elvárások és a szexuális zaklatásra vonatkozó megítélés következtében manapság kevésbé alkalmas terepet jelentenek a társkereséshez. Ugyanakkor a nemegyszer 10-12 órás megfeszített munka után szintén kevés energia és lehetőség marad az egymásra találásra. Több felmérés is azt tanúsítja, hogy a megkérdezettek inkább alvásra fordítanák a megnövekedett szabadidejüket, mint randevúra, vagy akár szexre. Ráadásul, szemben a korábbi, kisebb közösségek viszonylag biztonságosan és jól értelmezhető hagyományos jelrendszereivel, a nagyvárosi, egymás számára gyakran teljesen idegen embereket összehozó közegében számos ember nehezen értelmezi a jelzéseket arról, hogy valaki készen áll-e az ismerkedésre. Pedig az ember (épp úgy, mint a legtöbb állatfaj) észlelhetően kelletni kezdi magát a neki tetsző másik nemű jelenlétében.

 

A második csoportot, amelyből többnyire az „igazi” szinglik is kikerülnek, a nagyvárosi, diplomás, viszonylag jól kereső, húszas-harmincas korosztály tagjai képezik. Ennek a korosztálynak számos tagja él egyedül. Többségüknek ugyanakkor már volt egy-két hosszabb párkapcsolata, tehát nem kizárólagosan és nem állandóan élnek egyedül. Nem ritka, hogy a párkapcsolat összehozását is egy tökéletesen megoldandó feladatnak tekintik, épp úgy, mintha ez is a munkájuk egyik része lenne. A párkapcsolattal és a másik nemmel kapcsolatban pedig magas, ugyanakkor gyakran egymásnak igen csak ellentmondó elvárásokat fogalmaznak meg. Munkájukból és egész életstílusukból adódóan kevés az idejük a párkapcsolatra és nehezen tudnak lazítani, leereszteni. Gyakori az is, főként a nőknél, hogy a „biológiai óra” mind hangosabb ketyegése görcsössé, kapkodóvá teszi a párkeresési próbálkozásaikat. De számosan hordozzák magukban egy vagy több korábbi párkapcsolat rossz tapasztalatait, belső sérüléseit. Ebben a korosztályban már sok az elvált, kisgyerekkel élő nő is. Mindez növeli annak valószínűségét, hogy hosszabb ideig, netán véglegesen társ nélkül maradnak. Mert válni sokkal könnyebb, mint gyerekesen új társat találni. Sikertelenség esetén pedig könnyen nyúlnak a fogyasztói társadalom által kínált mintákhoz. E csoport erőteljes növekedéséhez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy az ebbe a korosztályba tartozó nők és férfiak egyaránt mind többen halasztják az állandó párkapcsolat létesítését. A jobb anyagi körülmények, a női egyenjogúság fokozatos kiteljesedése, a szexuális forradalom hatása, a társadalmi szokások változása a nők számára is több választási lehetőséget, nagyobb szabadságot kínálnak, mint korábban. Mindemellett még ott van a válások növekvő száma, a hagyományos társadalmi közösségek felbomlása, aprózódása, az egyén fontosságának fokozott hangsúlyozása is. Aki hosszabb ideig egyedül él, óhatatlanul kénytelen az önellátásra berendezkedni. A feladatait egyedül kell, hogy megoldja, csakhogy előbb-utóbb erre rá is szokik. Kialakul a „nekem nincs szükségem senkire, megoldok magam mindent” érzése. Az így érző ember nem szívesen ismeri el a saját gyengeségét, esendőségét. Sőt, inkább újra- és újra bizonyít magának: „nekem nincs szükségem senkire”. Ebbe az életbe azután már nagyon nehéz egy másik embernek belépni. Különösen igaz ez a szingli nők esetében, akik saját tökéletességükben bízva nehezen ismerik be, ha netán mégis segítségre, támogatásra, védelemre lenne szükségük. Ez viszont távol tartja a legtöbb férfit, akik hagyományosan szeretnének az erős, támaszt nyújtó, gondoskodó jelmezében fellépni. Furcsának tűnhet, de a legtöbb kifejezetten szép, jól kereső, intelligens nő is nagyon nehezen talál társat magának, mert tökéletességük inkább elijeszti, mint vonzza a férfiakat. Persze, mindez nemcsak a nőkre igaz, előfordul ez a jó vágású, jól szituált, szinte tökéletesnek tűnő férfiakkal is.

 

A harmadik csoport az egyedül élő negyvenesek csoportja, amely egyre növekszik a mind nagyobb számú válások következtében. Nagyon sok házasság vagy tartós együttélés bomlik fel ebben az életkorban, részben a középkorúak jellemző krízise következtében. Sokakban ekkora gyűlik össze egy olyan mértékű feszültség a megoldatlan párkapcsolati és más magánéleti, netán munkahelyi problémák miatt, amiből csak a válást látják kiútnak. Ugyanakkor, a nemek közötti eltérő biológiai jellemzők, no meg néhány jellemző élethelyzet (pl., hogy a válások, szakítások után a gyerekek általában az anyával maradnak) ekkor még a férfiaknak kedveznek. Egy negyvenes-ötvenes éveiben járó férfi, ha akar, sokkal könnyebben tud újra családot alapítani, mint egy hasonló korú nő. Sajátos – de persze nem ok nélkül való – hogy ennek ellenére a válások többségét a nők kezdeményezik. Mindenesetre gyakran jobb egyedül élni, mint olyan valakivel, akivel nincs meg a közös harmónia, aki nem szeret, nem tisztel, nem segít minket, akivel az együttlét csak naponta kiújuló, idegtépő háborúskodás, akinek az érintése már nem kelt bennünk boldog vágyat, csak idegenkedést. Ma már az emberek egyre inkább megengedhetik magunknak, hogy ne éljenek együtt valakivel csak anyagi okokból vagy a társadalmi elvárások miatt. Ráadásul, az emberek tolerancia küszöbe, kitartása is egyre alacsonyabb. Ha nem működik valami, hamar „felkötik a nyúlcipőt”. Persze, az is igaz, hogy az elszegényedők, a súlyos pszichoszomatikus tünetektől szenvedők, a társadalom szélére sodródók között szép számmal találunk elvált nőket és férfiakat egyaránt.

 

Az egyedülállóak negyedik, szintén növekvő számú csoportját a társuk halála miatt egyedül maradó idősek alkotják. Nagyobb hányaduk nő, hiszen a férfiak többsége 6-8 évvel rövidebb életkort él meg, mint ők. E csoport növekvő száma alapvetően az életkor növekedésének következménye, bár már ebben a csoportban is megfigyelhető a válások számának növekedése. Az idősebb korban egyedül maradóknak még kisebb az esélye a társtalálásra, mint az előző két csoport tagjainak. A megszokotthoz való ragaszkodás, a változtatásra való kisebb bátorság, a csökkenő rugalmasság okozta nehézségek mellett a társadalom sem nyújt sok segítséget. Még kevesen érzik át és látják be, hogy azok a szükségletetek, amelyek kielégítését általában egy másik embertől, egy valódi társtól reméljük, idősebb korban épp úgy a sajátjaink, mint fiatalabb éveinkben.

Budapest, 2008. november 14.

© Lillebror


Folyt. köv.…