Ismerkedne.hu társkereső - társkeresés - Randi ötletek
Nemem
 vagyok
Keresek egy
 keresek
aki
-
Csak képekkel  
Felhasználói név: 
Jelszó: 

  
 
Főoldal
  Randi ötletek
Elvárások a társkeresés terén
2009. 10. 28

A társkeresés, és a párválasztás az alapvető evolúciós késztetések mellett igencsak gyakorlati okokra vezethető vissza. A férfinak és a nőnek a... tovább olvasom

Az első randi
2009. 10. 27

Ha a társkereső partnerekben megvan a kölcsönös rokonszenv, (a másik sikerrel átesett az első „zsűrizésen” és úgy döntünk, hogy kicsit közelebb... tovább olvasom

Összes ötlet

  Programok
Távoktatásos Coach képzés

by aChico

Minden hónapban indulnak új Business Coach csoportok!

A távoktatásos Business Coach képzés három hónapos, havonta egy nap kiscsoportos gyakorlat sorozatot, illetve egy óra online konzultációt foglal magában.
A távoktatásos...

tovább olvasom

Összes program

Randi ötletek
Vissza  
Egyedül, vagy párban?
2020.07. 09

A személyes jól-lét (boldogság, életminőség, stb.) szempontjából ezt ma szinte álkérdésnek tekinthetnénk. Hiszen kinek így, kinek úgy. Ma egyedül, holnap párban, vagy fordítva. Nem mások véleménye számít. (Legalább is: fejlett, ipari társadalmainkban úgy véljük, nem lenne szabad, hogy az számítson… Az egyén, az egyéni személyiség, a magánélet szentsége áll itt mindenek felett.) Mindenkinek magának kell döntenie. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem is csak egyszer. No meg, nem csak döntés kérdése, hogy egyedül vagyunk-e. Ha éppen úgy tűnik, nincs kivel, szinte hiába a szándék. A magasan iskolázott nők férfiakhoz viszonyított nagyobb száma és egyéb okok miatt pl. a felsőfokú végzettséggel rendelkező férfiak párválasztási lehetőségei bővültek, a nőké csökkentek. Ez úgy jelenik meg, hogy míg a huszonévesek között arányaiban még több nő él házasságban, mint férfi, ez a harmincasok-negyvenesek esetében megfordul. Pedig a gyerekvállalás miatt a stabil, intézményesített társkapcsolat, a házasság a nők számára fontosabb. Csakhogy eddigre a potenciálisan szóba jöhető férfiak száma közelít a nullához. A „szabad” férfiak többnyire épp azért nem keltek el, mert valamiért a társadalmi hierarchia aljára szorultak. De bármilyenek is a lehetőségeink, ha nem vagyunk készen egy kapcsolatra, vagy éppen az egyedüllétet kívánjuk, hiába is erőltetnénk az együttlétet. Mindenesetre nem ez dönti el önmagában a boldogság megtalálhatóságát. Ha jól körülnézünk, örömteli egyedül élők és boldogtalan párok százmillióit is láthatjuk.

 

Persze, mindenképpen elgondolkodtató, hogy – mint említettem – nagyon sokan, és egyre többen élnek egyedül. Jelenleg az emberek közel egyharmada. Néhány korcsoportban és egyes országokban pedig ennél is jóval nagyobb rész egyedülálló. Az egyedüllét már korunk egyik „fertőző betegségévé” vált. Ebből adódóan rengeteg kedves, rokonszenves, szeretetreméltó, okos, sikeres ember él hosszabb-rövidebb ideig, vagy akár véglegesen egyedül, szingliként. Akár, mert egy időre tudatosan ezt az életformát választotta, akár – és szerintem ez a többség – mert valamely külső okból belekényszerült az egyedüllétbe. (Az okok sokfélék lehetnek, a súlyos betegségtől a kevéssé „piacképes” adottságokon keresztül a többszöri kudarcélmény utáni beletörődésig.) Mindez nemcsak az egyedül élők, úgy tűnik megállíthatatlanul növekvő száma miatt lényeges, hanem azért is, mert ugyanakkor a többség ma is inkább a társas kapcsolatot fogadja el „normálisnak”. Ettől függetlenül – már persze, ha lehet függetlenedni a minket körül vevő közösségtől – ott élnek és munkálnak bennünk az alapvető közösségi- és szeretetszükségletek. A nagycsalád, és egyáltalán a család nyújtotta közösség és háttér eltűnésével, talán még inkább keresnénk és igényelnénk a támogatást-, illetőleg szeretetet nyújtó társat.

 

Mert gyakran bizony rossz, ha rövidebb-, hosszabb időre nincs mellettünk társ, akivel szerelmes, de legalább is gyengéd pillantásokat, kedves üzeneteket lehetne váltani, no meg őszintén és nyíltan el lehetne beszélgetni, össze lehetne bújni. Társ, akivel – legalább néha – együtt lehetne ébredni, reggelizni, jókat sétálni, és meg lehetne osztani az élményeket, valamint a feladatokat egyaránt. A szerető társ hiánya nagyon tud fájni. Különösen, ha ez a helyzet nem önként vállalt és tudatosan választott, hanem kényszerű, hosszú magány. De persze, mint sok más kellemetlen élethelyzet, túlléphető, más örömökkel időről-időre felejthetővé tehető. Mindenesetre az egyedül álló embert ma már nem a régi, lekezelő, sajnálkozó elnevezésekkel illetik, hanem divatos szóval „szinglinek” nevezik. Érdekes, hogy a szingli kifejezés inkább az egyedül álló nő megjelölésére szolgál, a férfiak valahogy kimaradnak ebből a körből. Ez az elnevezés ugyanakkor sokféle embert hoz egy kalap alá. Az egyedülállók különböző csoportjait mindenekelőtt talán a szerint lehet megkülönböztetni, hogy egyedüllétük végleges állapot-e, vagy csupán átmeneti. Emellett nyilvánvalóan más a helyzete annak, aki saját maga, tudatosan választotta az egyedüllétet, mint aki valamely külső, kényszerítő körülmény hatására él egyedül.

 

Amint más élethelyzetek, úgy az egyedüllét esetében is számos téves vélekedéssel találkozhatunk. Az általános vélekedés szerint a szingli tudatosan választotta ezt az életformát, meg akarja óvni a függetlenségét, sikeres, jó állása és jó fizetése van, trendi cuccokban jár és pörgős életet él. Ugyanakkor tökéletességre törekvő, önző, tart a párkapcsolattól és nem akar gyereket. Részben vagy egészben ezek igazak lehetnek ugyan a szinglik egy részére, de – felmérések szerint – csak a kisebb részére. Kétségtelen az is, hogy nem egy valóban munkamániás, csak a munkájára koncentráló, illetőleg a társadalmi szokásokra, vagy a kulturális szabályokra tudatosan fittyet hányó ember akad közöttük. Azonban közülük is sokan a társadalmi minták és saját meggyőződéseik, hiedelmeik foglyai. Foglyai persze a fogyasztói társadalomnak is, amelyik a fejlett ipari országokban már külön célcsoportnak tekintik az átlagosnál nagyobb vásárlóerővel rendelkező szingliket. 

 

Nekem azonban, mind a személyes tapasztalataim, mind az általam ismert felmérések szerint úgy tűnik, hogy az egyedül élők nagy többsége nem tudatosan választotta ezt az életformát és nem is szeretné, ha ez állandósulna. Ezért őket nem is tekintem „igazi” szinglinek. Ugyanakkor az egyedülállóknak négy olyan csoportja van, amelyet talán érdemes külön is megemlíteni.

 

Budapest, 2008. november 8.

© Lillebror